Holdfényes újjászületés

VI. fejezet

Túl fáradt és gyenge voltam ahhoz, hogy rákérdezzek, ezzel mit akar mondani. Hirtelen felpattant és kirohant a szobámból. Egyre furcsább volt nekem. Benéztem a szobájába és és.....öltözködött.
Armel! Hova mész ilyenkor?- nem válaszolt, egyre csak kutatott az egyik kabátja után, de végül is azt mondta.
- Találkozóm lesz. Majdnem elfelejtettem. Sietek.- aztán elviharzott. Nem értettem és nem is volt kedvem megérteni.
- Már megint nekem kell rendet rakni...- majd szájhúzva neki láttam, amikor hirtelen megakadt a szemem egy aprócska kulcson. Hirtelen valaki betörte az ajtót. Vicsorogva nézett rám, egy vámpír volt. Megpróbáltam elrohanni a kardokhoz, de hasztalannak látszott, mert elkapott, éles fogait nyakamba vágta. Szédültem, minden homályos lett. Armel hangját halottam, de már későnek bizonyult, testemet elhagyta az összes vér. Annyit láttam, hogy Armel fölkapja a kulcsot és kinyitja a ládikát, aztán végleg sötét lett.


Szememet kinyitottam, a padlón feküdtem, körülöttem az egész szoba fel volt dúlva és a fejem iszonyatosan hasogatott. Feltápászkodtam, de megbotlottam egy élettelen test maradványában. Arca merev volt és éles sikoly torzult fehér arcára. Már emlékszem ez a vámpír támadott meg.
- Várjunk csak! Hiszen még élek?! Ennyi halált túlélni.....- majd beugrott, hogy Armel itt volt a szobámba, amikor megharaptak és azzal a ládikával babrált. Majd a torkomból a szavak töredezve jöttek ki.
Armel....- hirtelen cipőkopogás törte meg, a végzetes csendet. Hátra fordultam. Armel volt, a szívemről a teher sziklaként zuhant le. Viszont nem volt túl jól. Arcán a vér patakzott, kezén apró csermely csördegezett.
- A fenébe Armel! Mi történt veled?!! -mondani akart valamit, de gyengeségétől a földre zuhant. Azonnal karjaimba vettem és hallgattam.
- Anna! Figyelj rám....fontosat mondok...- kezdtem rosszul érezni magam.
- A ládában egy fiola volt, abban, pedig vér, amit akkor szabad megitatni veled, ha nem tudnád a sorsodat beteljesíteni. Azért nem akartam hogy megtudd, mert meghaltál volna, viszont meg itattam veled, pár óra múlva mély álomba zuhansz, és amikor eljön az idő újra felébredsz talán.- szemem elkerekedett, megszólalni nem tudtam, a fejem meg zúgott.
- És veled mi lesz Armel?
. Miattam ne aggódj, nem súlyos- majd egy csókot nyomot a homlokomra.
- Armel furán érzem magam szerintem nem pár óra múlva, hanem pár másodperc...
- Ég veled Anna. Ígérem, még találkozunk.

Másnap mindenki erről beszélt. A ház kiürült csak a felfordulás és a rejtély maradt utána. Visszhangok hallatszottak arról, hogy sokan láttak egy sötét férfi alakot, aki karjában vitt egy hölgyet.

2007.március.26

A nevem Anna. Londonban élek, imádom ezt a helyet. Főleg amióta találkoztam egy rejtélyes idegennel. Armelnek hívják. Pontosan a 16ik születésnapomon találkoztunk. Nagyon megszerettem, mintha száz éve ismernénk egymást. Megmutatta nekem azt a világot, ami létezik. Ő vámpír. Végre tudom, hogy van helyem ebben a különleges világban, de persze soha nem lennék vámpír. Mindennap találkozunk, az iskolám elé jön.
Most lett vége a tanításnak jöhet a délutáni találkozóm. Meg is láttam Armelt épen egy fának támaszkodva várt és valamit babrált. Rohantam majd a nyakába ugrottam.
- Szia! Már megint mit ügyködsz?
- Miért vagy ilyen kíváncsi? Semmit se változtál.... - ez a mondtam furcsasága, felkeltette érdeklődésemet, de jobbnak láttam nem most kifaggatni erről.