Holdfényes újjászületés

II. fejezet

Egy szobában állok minden csodálatos. A bútorok a falak a virágok. Pedig minden búskomor volt mégis elképesztő pont olyan volt, ahogy leírták a vámpíros könyvekben.
- Látom, tetszik a lakásom. - szólalt meg végül Armel miután megunta hogy mindent pontosan szemügyre veszek.
- Igen! Annyira varázslatos! De miért hoztál ide?
- Majd megtudod, de hiszen láttad a képet. Azt hittem ez talán mindent elmagyaráz.
én csak néztem rá.
- Igazából nem értek semmit. Nem is ismerjük egymást. Vagy igen? - közben lassú léptekkel járt fül alá
- Az igazat megvallva ismerlek. Gondolom, tudod hogy nem tiszta vérű gyermeke vagy Mister és Miss. Doussotnak.
- Igen de akkor sem értem....-annyi minden kavargott a fejembe most mi történik velem hosszú gondolataimat megszakítva, fojtatta
- Annyit kell tudnod, hogy én vittelek Doussotékhoz az utcán találtalak jobbnak, láttam, ha egy kedves családhoz kerülsz úgyse lettek, volna megáldva gyermekkel.
- Kezdem érteni...
- Viszont gondolom, rájöttél mi vagyok... - bólintva adtam beleegyezésemet- Nekem meséltek egy lányról van egy jóslat ami rólad is szól meg rólam figyeltem hogyan fejlődsz az évek során és mára intelligens lány lettél hisz mindig is a könyveket bújtad.
- És mi van a jóslatba? Mindig is tudni akartam ki vagyok igazán!
- Csak ne olyan hevesen! Mindent megtudsz de előtte olyanná kell válnod amilyen én vagyok.
- Micsoda? Ez nekem nagyon sok egyetlen egy napra! Elismerem titokban mindig erre vágytam, de nem tudnám otthagyni a szeretteimet!- és Ő csak mereven nézett rám már szinte zavarba hozott sötét szemével.
- Pedig muszáj lesz...- s kaján vigyor hagyta el a száját

- Most mit nevetsz? Ez nem olyan tréfás, mint amilyennek gondolod!- Majd közelebb lépett hozzám szinte az arcomon éreztem fagyos leheletét-
- Meg kell tenned, mert ez a sorsod értsd meg! Erre születtél, csak akkor mondhatom el, hogy miért jöttél e világra, ha már olyan leszel mint én!- értetlenkedve néztem mégis úgy éreztem meg kell tennem valamiért bíztam benne.
- Jól van, megteszem, ha a sors így kívánja, mit kell tennem?
- Neked semmit csak egy nászt kell együtt töltenünk- s megint azt az idegesítő vigyorral nézett a szemembe. Azt hittem rosszul hallok. Hiszen alig ismertem meg már abba is beleegyeztem, hogy vámpírként fogok élni erre azzal áll elő, hogy még nász is legyen. Bár bevallhatom nagyon is akartam, de engem nem így neveltek.

- Most komolyan beszélsz? Neked elment a józan eszed....
- Most mit vagy úgy oda? Tudom, hogy ez a legtitkosabb vágyad, hiszen annyit álmodoztál mindig.
- Te nem tudhatod! - közben kezdtem kínosan érezni magam elöntött a forróság fehér arcomra kiült a pír.
- Ne is próbálkozz, tudom, mire gondolsz!
- Mi?? Igen erről olvastam, de azonnal mássz ki a fejemből, ha jót akarsz magadnak!
- Hmm...szeretem, ha vadászni kell a zsákmányért –majd közel hajolt átfogta a derekam és megcsókolt újra, és újra azt se tudtam, mit tegyek. Jobbnak láttam, ha kiszabadulok.
- Na jó inkább eressz el haza, kell mennem, elbúcsúznom a szeretteimtől!-majd szorításán engedett egy kicsit
- Tényleg ezt akarod Anna?
- Igen Tényleg ezt akarom szóval, ha nem bánod most indulnék is haza. Viszlát Armel!- mentem volna tovább, de nem engedett aztán közel húzott magához és még utoljára csókkal köszönt el. Össze voltam zavarodva nem értettem semmit. - Az ördögbe is mi történik velem? Ki egyáltalán Armel? Miért viselkedik így velem? Most kéne valami Isteni megvilágosodás!- persze nem jött egész hazafelé úton másra se tudtam gondolni. A Kapu előtt álltam féltem bemenni. - Most mit tegyek, hisz azért jövök haza, hogy végleg elmenjek. Mindez olyan rövid idő alatt nem lenne elegendő egy egész élet, hogy megköszönjem amit értem tettek. - úgy döntöttem felmegyek gyorsan a szobámba és írok egy búcsúlevelet és még ma este elmegyek.

- Oh! Anna! Örülök, hogy haza jöttél végre!- szólt csengő hangján. Máris éreztem menyire fog hiányozni.
- Jó estét kisasszony!
- Jaj, Apa! Jó estét Anya!
- Mi történt veled?
- Kifáradtam az esti sétában!
- Ajj te lány miért szöktél ki! Na jól van, akkor menj lefeküdni, későre jár az idő! Holnap beszélünk- majdnem sírva fakadtam, hiszen én tudtam, holnap reggel már máshol ébredek. Elővettem egy papírt és szépen összeírtam mindenkit és megköszöntem minden jót majd néhány ruhát és emléktárgyat elpakoltam, aztán hirtelen valaki az erkélyen kopogtatott.
- Anna! Nyisd ki, legyél szíves, elég hideg van idekint!- igen Armel ki is lehetne más. Aztán kinyitottam hadd legyen boldog, hogy nem hagytam még ott kint dideregni.
- Csak nem fáztál kint?
- Nem tudod, te milyen hideg van odakint! - mosolyogva pakoltam tovább
- Kész is vagyok, akkor indulhatunk!- majd a levelet gondosan elhelyeztem hogy mindenképp megtalálják.
- Na akkor induljunk majd ölébe kapott és elviharzott a saját lakhelyére.
- Itt is vagyunk! Látom, fáradt vagy, menj pihenj én addig elmegyek vadászni.
- Micsoda? Nem hagyhatsz így egyedül! Én is veled szeretnék menni!
- Hát nem is tudom biztosan félnél és túl sok vér, lenne.
- nem ismersz engem! Én nem félek a vértől! Én nem vagyok félős!
- Jól van, akkor gyere velem! - kimentünk a főutcára szinte kihalt volt néhány ember járkált még. Arra lettem figyelmes, hogy valakit kiszemelt Armel egy nő volt nem volt túl fiatal, de öreg sem nagyon elegáns volt éppen sietett haza. Armel hirtelen előtte termett megragadta a nőt és befogta a száját aztán ajkát a nő nyakához emelte, szinte éreztem a vér szagát valami furcsa érzés fogott el Én akartam kiontani a nő életét.
Aztán Armel harapott egyet a nő vére úgy folyt mint egy vékony csermely s a vörös patak színezte macskakövet. Nem bírtam tovább oda kellett mennem csak egy kortyért. Hirtelen nekiindultam és Armelt ellöktem, majd elkezdtem inni meleg vérét éreztem egészen az utolsó cseppig. Amikor a mámorból fölébredtem nem értettem mi történt. Majd Armel odalépett hozzám.

- Anna jól vagy? - értetlenül néztem rá még Ő kérdezi nem tudtam mi történt velem.
- Ööö. Igen. Igen azt hiszem jobb lesz, ha haza indulunk. Nem tudtam feledni ennyi idő alatt ennyi minden, történik. Talán megőrültem. Végre „haza” értünk.
- Anna! Menj pihenj le ez lesz a szobád, holnap majd megint beszélünk.
- De Armel! Nem értek semmit!
- Nyugodj meg! Holnap elmondok mindent, most aludj!
- Igenis!- aztán mély álomba merültem. Reggel mikor ébredtem sötét volt. Valaki belépett a szobába.
- Jó reggelt Kedvesem! Hogy vagy?
- Köszönöm jól viszont elemészt a kíváncsiság! -leült az ágyam mellé aztán így kezdte-
- tegnap este meglepődtem rajtad nem hittem volna, hogy beavatás előtt megérzed a vér illatát, de úgy látszik gyorsan fejlődsz. Nem mondhatok sokat csak annyit, hogy nagy tettekre vagy hivatott mostantól egy új életet kezdesz, ami idáig volt az már a múlt. De azt tudnod kell, hogy különleges vagy számomra. Viszont el kell mennem most egy kicsit, mert már lement a Nap beszélnem kell egy fontos „emberrel”. -majd vigyorogva elment. Tudtam, hogy valamire készül. Igaz hogy csak 1hete ismerem vagy még annyi se de, tudtam milyen. Előtört belőlem a démon azt akartam hogy ma az övé lehessek és osztozzak vele a vérével alig vártam hogy hazajöjjön.

- Megjöttem! Anna hol bujkálsz? Majd mikor az ágyamhoz ért úgy tettem mintha aludnék majd hirtelen csókkal köszöntöttem látszólag nagyon meglepődött.
- Anna. Nem is tudom, mit mondjak. - majd a kéjtől felhevülten leterített az ágyra. Majd így szólt- Biztos hogy ezt akarod?
- Igen bár érthetetlen hogy miért szeretném ennyire! – de talán túl tökéletes is volt az időzítés valaki kopogtatott az ajtón. Armel bosszankodva tápászkodott fel az ágyból - Oh hogy az ég szakadná rá!-
- Jó estét!- férfihangot halottam, azon gondolkoztam, ki lehet az, amikor hirtelen berontottak a szobába rajtam meg pár ruhadarab díszelgett, amit Armel nem tépett le.
- Jó estét Kisasszony!- mit sem zavartatva magát
- Jó estét! Ömm, hogy is mondjam...szóval eléggé hiányos az öltözékem...és
- Ne zavartassa magát csak egy pillanatra jöttem hogy a magam szemével láthassam hogy Télleg Ön e az, de most már én is elhiszem. – én csak értetlenül néztem, de jó most már valami cirkuszi mutatvány lettem. – persze Armel megint a fejemben járt így gyorsan kimentett.
- Ömm! Szerintem hagyjuk magára a Kisasszonyt addig megbeszélhetjük az ügyünket!- majd kimentek. Persze direkt tette hogy kíváncsi legyek még jobban de nem halottam semmit.
- Aj Armel csak végre mondanál el mindent ez így nem igazságos...Ráadásul még ez a férfi is megzavart mindent, ha nem jött volna már rég tudnék mindent. Ajtócsapódást halottam. Ezek szerint elment. Na végre. Alig vártam hogy Armel visszajöjjön. Már negyedóra is eltelt de nem jött be jobbnak láttam ha kimegyek.

- Armel! Jól vagy? És hol vagy egyáltalán...- válasz sehonnan nem érkezett. Hova tűnhetett csak nem hagyott itt. Kimentem az erkélyre nem nagyon érdekelt hogy egy száll anyagba vagyok tekerve csak érezni akartam valamit aimit nem tudok megmagyarázni mindig ezt érzem ha a Hold feljön. Márszinte a párkányon álltam nem voltam magam ura amikor Armel visszahúzott.
- Anna! Mi az ördögöt művelsz!? -éreztem ahogy hideg karjai átfonják a testem-
- Fogalmam sincs, csak tudod a Hold!- magához ölelt
- Te őrült ilyet ne csinálj többet! Megértetted?
- Igen... majd megcsókoltam. Megint szédülni kezdtem valami hiányzott. Csak annyit láttam hogy Armel a számhoz rakja a kezét majd valami melegség töltött el. Sokkal jobban voltam már tisztán láttam mindent. El is indultam a szobám felé hirtelen megragadta a kezem szokásához híven. Tudtam mit akar végre eljött az idő.
- Anna!
- Mondd- majd a nyakába ugrottam
- Csak azon gondolkoztam hol is tartottunk – aztán levetődtünk az ágyra. Bevallom kicsit féltem, de nem kellett gyönyörű volt. Majd eljött az ideje annak hogy vámpírrá tegyen.

Odahajolt a nyakamhoz, majd csókkal látta el aztán éreztem, hogy hegyes szemfogaim átlyukasztják a bőröm. Nem is fájt igazán inkább csodálatra méltó volt kezdtem gyengülni éreztem, elhagyja lassan testem az erő, aztán elengedett, majd egy késsel sebet rajzol az ereire és odanyújtotta a számhoz. Egyre jobban érezni akartam Őt pár másodpercig szívtam és vége is volt most már tényleg vámpír lettem.